Az előzőekben összefoglaltuk, milyen feltételeket kíván meg a kerti növényzet a vízforgalommal kapcsolatban. Ugyanott azt is megállapítottuk, hogy a kerti növényzet és a gyepek igényeit sem a hazánkban rendelkezésre álló csapadék mennyisége, sem eloszlása nem elégíti ki. Amennyiben tehát ápolt, gondozott, szép kertre van szükségünk, akkor a mesterséges vízpótlást, öntözést feltétlenül meg kell oldanunk.
        Az öntözési lehetőségeket az egy alkalommal kijuttatott csapadék mennyiségétől függően három csoportba soroljuk. Első csoport az ún. "alapozó" öntözések köre, amelyet akkor kell alkalmazni, amikor újabb növényeket helyezünk el a kertben. Az alapozó öntözés célja az, hogy a nagymennyiségű vízzel a növény gyökérzetét közvetlen kapcsolatba hoozuk a talajrészecskékkel és a talaj a gyökérzetet annak megsértése nélkül a leghatékonyabban körülfogja. Az alapozó öntözés a mindennapos kertápolásban nem játszik szerepet, de a növényzeti elemek elhelyezése során rendkívül fontos, hogy szakszerűen és alaposan végezzük el, mert az adott növény későbbi fejlődését az ekkor elvégzett kezelés gondossága jelentősen befolyásolja. Ezzel az öntözési csoporttal a továbbiakban nem foglalkozunk.
        Az ún. "vízpótló" öntözés során nagymennyiségű, mintegy 30 - 40 mm csapadék kijuttatására kerül sor, amely négyzetméterenként 30 - 40 liter vizet jelent. A vízpótló öntözés általában akkor válik szükségessé, amikor a kertet gondozó tulajdonos, vagy kertész rémülten tapasztalja, hogy a kertben a szárazság hatására megkezdődött a növények kiszáradása, de bőséges öntözéssel ez a folyamat még visszafordítható, mert a felvehető víz frakcióinak feltöltésével a gyökérzet felszívó tevékenysége ismét megindul.
        A "frissítő" öntözésre gyakran, de mindenképpen rendszeresen kerül sor. A frissítő öntözés célja ugyanis egyrészt a kiürülő víz frakciók folyamatos utántöltése, másrészt a növényzet számára a meleg időjárásban a párolgásból adódó kíméletes hűtőhatás, amely a növényeket folyamatosan jó kondícióban tartja. A frissítő öntözéskor a területre juttatott víz mennyisége általában 2 - 5 mm.

        A vízpótló öntözés sok esetben természetesen nagyon fontos, mert a növényzetet megmentheti a visszafordíthatatlan kiszáradástól, ugyanakkor nem optimális megoldás. A legfontosabb probléma a vízpótló öntözéssel az, hogy a növények ilyenkor kénytelenek a vízellátás súlyos anomáliáihoz alkalmazkodni, azaz nagy energiákat fordítani a károsodott testrészek, például levelek pótlására. Ez a folyamat a növények többségét, illetve a kerti gyepet viszonylag gyorsan elcsúfítja, és a kert hiába kap hosszútávon az esetleg szükségesnél akár még több csapadékot is, a növényzet a kívánatosnál gyengébben, vagy sehogyan sem fejlődik.
        A vízpótló öntözéssel kapcsolatos másik probléma a pazarlás. Feltéve, hogy az öntözést gyakorlott és szakszerű módon végzik, azaz az elfolyó és így elvesztett víz mennyisége minimális, a szabadföldi kapacitás feltöltése során a gravitációs víz legnagyobb része viszonylag gyorsan a mélybe vándorol, s bár a növény számára szükséges "vízraktárak" ekkor megfelelően telítődnek, az öntözésre felhasznált víz legnagyobb hányada a talajvíz mennyiségét bővíti, azaz szintén elvész a kert számára. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy egyáltalán nem elhanyagolható veszteségről van szó. Egyes becslések szerint egy kiadós vízpótló öntözés során a területre juttatott víz mintegy 80%-a veszendőbe megy! Más becslések ezt az értéket 60% körül gondolják elfogadni, mindez nem változtat azonban azon a tényen, hogy az ilyen rendszerű öntözés a tenyészidőszak egészére számolva egy átlagos méretű kertben jelentős veszteségeket okozhat a kert tulajdonosának, hiszen a víz jelentős része az öntözni kívánt növényzettel még "köszönő viszonyba" sem kerül.
        Paradox módon a vízpótló öntözés során a nagymennyiségű víz kijuttatására mégis szükség van, mert a növényeknek ilyenkor azonnali segítségre van szükségük és a fentiek értelmében egy ilyen megoldás ugyan csak 20 - 40%-os hatékonysággal üzemel, de a gyors eredmény elérése érdekében ekkor nincs más választás. Jobb lenne természetesen, ha a pótolni kívánt vízmennyiséget kisebb adagokban, az időben elhúzva lehetne a területre juttatni, ahol a vízpótlás kevésbé robusztus módon történik, de erre sok kert tulajdonosának különböző okok folytán nincs módja.
        Az említett, egyenletesebb vízpótlásra szolgál a frissítő öntözés. Mivel ilyenkor alkalmanként csak viszonylag kevés víz kerül a területre, a talajba szivárgó víz legnagyobb része a már viszonylag telített kapilláris rendszerbe kerül és jószerivel csak az a mennyiség szivárog el, amelyet a kapilláris rendszer már nem képes fenntartani. A fentiekből az is nyilvánvaló, hogy csak olyan időközönként és olyan csapadék mennyiségeket célszerű a területre juttatni, amennyit a növényzet típusa, fejlettsége, a külső hőmérséklet, a szárító légmozgás intenzitása, és az adott időszakban uralkodó csapadékviszonyok indokolnak.
        Látható, hogy meglehetősen sok paramétert kellene egyidejűleg figyelembe venni, ami nem egyszerű dolog. Ugyancsak kellemetlen feladat a rendszeres öntözés megszervezése, mert "hagyományos" eszközökkel szinte lehetetlen feladat az öntözés egyenletességének biztosítása. A hagyományos módszerekkel ugyanis, például locsolótömlővel elvégzett frissítő öntözés során egyes kertrészletek között akár ötszörös(!) eltérés is előfordulhat az adott részletekre jutott víz mennyiségét illetően - ez pedig annak fényében, hogy a talaj felső rétegeiben az oldalirányú vízmozgás erősen korlátozott, több, mint elfogadhatatlan.
        A locsolótömlővel kapcsolatos különféle nehézségek természetesen régóta és sokak számára ismeretesek, ezért a megoldásra különféle eszközök vannak forgalomban. Közös előnyük ezeknek a szerkezeteknek az automatikus működés, amely a szórófej "imbolygásával", gyors pörgésével, vagy a kalapácsos szórófejek szakaszos körbefordulásával azt is megakadályozza, hogy egy adott kis területrészre egyidőben nagy vízmennyiség kerüljön. Általános hibája ezeknek az eszközöknek, hogy az öntözéssel kapcsolatos munkaigényt ugyan jelentősen lehet csökkenteni, de a terület vízellátásának egyenletessége esetenként még a tömlős öntözésnél is sokkal rosszabbul alakul.
        Gyakran megfigyelhető például ez a hiányosság olyan parkokban, ahol a rossz minőségű kalapácsos öntözőfejet rendszeresen ugyanazokon a pontokon telepítik. Ilyen helyeken első ránézésre látható, hogy a szórófejtől bizonyos távolságra kialakul ugyan egy üde és szépen fejlődő "gyep-gyűrű", de a szórófejhez közelebb eső területeken, a gyűrű belső oldalán a gyep szinte teljesen száraz. Léteznek természetesen korszerű kalapácsos öntözőfejek is, amelyek a szórási hatótávolságon belül viszonylag egyenletesen szórnak, tény azonban, hogy ezeket az eszközöket a park körülményeihez még csak-csak, de a kert körülményeihez adaptálni gyakorlatilag lehetetlen. Ennek az oka általában elsősorban méretbeli, de legalább ilyen súllyal esik latba az is, hogy a növényzettel, épületekkel, stb. tagolt kertekben a különböző pontokra más típusú szórófejeket kellene elhelyezni, miközben a sarkok ellátatlanok maradnak.
        A fentiek értelmében úgy tűnhet, hogy a növényzet számára megfelelő, egyenletes vízellátás nem több, mint ki nem elégíthatő kívánalom. Ez azonban nem így van.